Kerékpáros körgyűrű tervezéséről tanácskoztak az agglomerációs települések vezetői

Január 26-án ismét Gyálon ülésezett a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás (FAÖT), ahol a társulás költségvetésének elfogadásán túl a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) szakembereinek előadását is meghallgathatták a települések vezetői.

Kelen Csaba, a BFK regionális és közlekedésfejlesztési projektigazgatója, valamint munkatársai, Kerényi Tamás és Kertész Viktor a Kerékpáros Kertváros elnevezésű stratégia tervezési fázisában ismertette az elképzeléseket a résztvevőkkel, majd a vélemények, javaslatok megbeszélésére is lehetőség nyílt.

A Kerékpáros Kertváros stratégia célja, hogy az agglomerációban javuljanak a kerékpározás feltételei: az agglomerációs településen élők kerékpárral biztonságosan meg tudják közelíteni a legközelebbi vasút, hév-, vagy buszállomást. A szomszédos települések, illetve a Budapesttel közvetlenül határos települések és a főváros között reális alternatíva a végig biciklin megtett utazás, ezért a stratégiának fontos feladata, hogy az agglomerációs kerékpárút-hálózat is összefüggő rendszert alkosson, és szervesen kapcsolódjon a fővárosi hálózathoz is. A kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséhez hozzátartozik a tárolás és karbantartás feltételeinek javítása is.

Mindez nem csak a közlekedési módok közötti kényelmes és könnyű váltást, a fenntarthatóbb közlekedési módok elterjedését, de a klímavédelmi célokat, valamint az aktív és egészséges életmód elterjedését is szolgálja.

A FAÖT megalakulását Pápai Mihály, Gyál polgármestere kezdeményezte 2012-ben azzal a szándékkal, hogy a fővárosi agglomerációs települések együtt-, egységesen képviseljék érdekeiket a fővárossal szemben bizonyos kérdésekben, illetve, hogy közösen találjanak megoldást azokra. Pápai Mihály többször hangsúlyozta, hogy a FAÖT pártállástól függetlenül szeretné összefogni az agglomerációs önkormányzatokat. A társulás létjogosultságát kiválóan mutatja a január 26-ai összejövetel, valamint a tavaly decemberben tartott gyűlés is, ahol Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója az agglomerációs vasútfejlesztésre vonatkozó tervekről tartott előadást az érintett önkormányzatoknak, hiszen a FAÖT lényege, éppen az ilyen közös gondolkodás, közös tervezés és párbeszéd megteremtése.

A Kerékpáros Kertváros startégiával kapcsolatos prezentáció megtekinthető ide kattintva.

Kapcsolat