Törökbálinton ülésezett a FAÖT

2012. március 13-án Turai István polgármester meghívására Törökbálinton ült össze a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás (FAÖT) Társulási Tanácsa, hogy megtartsa idei első ülését. Az ülést a Társulás tagjai mellett megtisztelte jelenlétével Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke is. 


Az ülés nyitányaként a házigazda, Turai István köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Törökbálinti Polgármesteri Hivatal működéséről hallgathattak meg két rövid előadást a Társulás tagjai.


Dr. Gordos Tamás, a ProRégió Ügynökség Program Irodájának irodavezetője a még rendelkezésre álló Európai Uniós pályázati lehetőségekről tartott előadást. Kifejtette, hogy az Új Széchenyi Terv most induló pályázati csomagjában 1100 milliárd forint értékben kerül meghirdetésre összesen 93 pályázati kiírás. A konstrukciók a nemzetgazdasági stratégiában meghatározott kitörési pontok szerint juttatják forráshoz az érdeklődő pályázókat. Ezek között kitért azokra, amelyek önkormányzatok számára is elérhetőek.


Sárosi István, a Gyál és Vidéke Vízügyi Kft. ügyvezető igazgatója „A viziközmű-szolgáltatás helyzete az agglomerációban tekintettel a 2011. évi CCIX. törvényre” címmel tartott előadást. Kitért arra, hogy a rendszerváltást követően csak Pest megyében negyven szolgáltató alakult a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat helyett, a rendszer tulajdonképpen átláthatatlanná vált. Ezért volt szükség a 2011. évi CCIX. törvényre, amely kimondja, hogy a jövőben csak olyan szolgáltatók működhetnek, amelyek minimum 150 ezer bekötéssel rendelkeznek. A törvény az önkormányzatokat is lépéskényszerbe hozza, hiszen minél gyorsabban csatlakozniuk kell valamely, a piacon helyezkedő szolgáltatóhoz.


Az előadásokat követően a Társulási Tanács elfogadta a Társulás 2012. évi költségvetését, majd az Ellenőrző Bizottság ügyrendjét. Bemutatásra került a FAÖT készülő honlapja, amely a www.faot.hu címen előreláthatólag március végétől elérhető lesz.


Az egyebek napirendi pont keretein belül az agglomerációs települések és a BKV kapcsolata került terítékre. A jelenlévő polgármesterek aggodalmukat fejezték ki a cég helyzete, a szolgáltatások esetleg várható akadozása miatt. Pápai Mihály, Gyál polgármestere, a FAÖT elnöke ígéretet tett arra, hogy tájékoztatni fogja a Társulás tagjait, amennyiben bármilyen előrelépés lesz tapasztalható a BKV ügyében.


A FAÖT következő ülésére előreláthatólag 2012 júniusában fog sor kerülni Kistarcsán, ahol a Társulás tagjai Solymosi Sándor polgármester meghívására látogatást tesznek majd az egykori Kistarcsai Központi Internálótáborban.

Kapcsolat