Nap: 2024.12.03.

Megtartotta alakuló ülését a FAÖT Társulási Tanácsa

A Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás az újonnan megválasztott polgármesterekkel 2024. november 13. napon tartott alakuló ülést. A Társulási Megállapodás rendelkezései szerint az ülésen titkos szavazással a választási ciklus idejére elnököt és alelnököt választottak, amely során egyhangú döntéssel a Társulás elnökévé Pápai Mihályt Gyál Város polgármesterét, alelnöknek pedig Solymosi Sándort Kistarcsa Város alpolgármesterét választották. Az ülés további részében a Társulás 2025. évre vonatkozó belső ellenőrzési munkatervét, a Társulási Megállapodás – önkormányzati választások miatt bekövetkezett személyi változások miatt indokolt – módosítását fogadták el a jelenlévő képviselők.
Az utolsó napirendi pontként szereplő helyi iparűzési adó 2025. évi többletének területfejlesztési alapba történő elhelyezésével kapcsolatos kérdések és felvetések összefoglalásaként a Tárulás tagjai levél megfogalmazását javasolták a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium felé, amely levél, a javaslatok egységes szerkezetbe foglalását követően megküldésre került a hatáskörrel rendelkező minisztériumhoz.
Az alakuló ülés ismét rámutatott arra, milyen fontos az együttműködés, a kommunikáció és az egységes fellépés bizonyos agglomerációt érintő kérdésekben.

Kapcsolat